fbpx

írj ide a kereséshez...

Az új frissítéssel 3 másodperc alatt gyorsulnak 100 km/h-ra a Performance Model 3-asok!

Elon Musk még a harmadik negyedév végi konferenciahíváson beszélt arról a befektetőknek, hogy egy érkező szoftverfrissítéssel tovább javulnak a Teslák. A gyártó vezére akkor elmondta, hogy a hajtás további optimalizálásával a hatótáv, a töltési idő és a teljesítmény is javul majd több különböző modellnél is.

Az elmúlt két hétben egyre több Tesla-tulajdonos jelentette, hogy megérkezett az update, ami valóban meghozta a várt teljesítménybeli gyarapodást. A frissítés leírása 5%-os különbségről árulkodik, amit sikerült is bizonyítani azzal, hogy a tulajdonosok elkezdték összemérni a frissítés előtti és utáni Model 3 Performance-ok gyorsulását. A DragTimes youtube-csatorna szerint azonban a vártnál is gyorsabbak lettek a Model 3-asok.

A gyorsulási versenyeket gyakran látogató amerikai csatorna szerint ugyanis az új szoftverrel három másodperc alatt is elérhető álló helyzetből a 60 mérföld/órás (96 km/ó) tempó. Több gyorsulási tesztet is végeztek, és az egyiknél néhány ezreddel alá mentek az ezúttal bűvös három másodperces küszöbnek.

A videóban bővebben is összehasonlítják a frissítés előtti és utáni teljesítményt, így akit jobban érdekel, hogy hogyan préselt ki még néhány tizedet a Tesla a Model 3 hajtásából, annak érdemes megnéznie az epizódot.

Szerintük pedig ez még nem minden. A tesztek során ugyanis úgy érezték, hogy a Tesla jelenlegi szoftvere még nincs 100%-ig kihegyezve, és a rajtnál még faraghat egy keveset a Tesla. Véleményük szerint, ha induláskor sikerül tökéletesre hangolniuk a motorok teljesítményét, akkor akár 2,8 másodperc alatt is „felugorhat” 60 mérföld/órás tempóra a Model 3. Mindez egy kész autóban, kizárólag szoftverfrissítésekkel kivitelezve. Erre pedig ezidáig kizárólag a Teslánál volt példa.

Cimkék:

Beszélgess a közösségi oldalunkon! teslasok.hu

Send this to a friend