fbpx

írj ide a kereséshez...

Ezeket hozza a Tesla ünnepi frissítéscsomagja

Elon Musk valóban nem tréfált, amikor a múlt héten előrevetítette, hogy egy egészen nagy szoftverfrissítésre készül a Tesla az ünnepekkor. Az amerikai autógyártó ma meg is kezdte az update kigördítését, igaz, szokás szerint még nem túl széles körben, hiszen egyelőre csak néhány kiválasztott teslás kapta meg az új funkciócsomagot.

Tőlük, illetve a Tesla hivatalos leírásából már meg is tudhattuk, hogy mit tartogathat a márka az ünnepekre. Egyrészt, fejlesztették az okostelefon párosításával elérhető funkciókat. Az új szoftverrel ugyanis már fel is olvastathatjuk a mobilra kapott üzeneteinket, illetve egyszerűen beszéddel válaszolhatunk rájuk. Továbbá az üzeneteket is kiírathatjuk a Tesla érintőkijelzőjére. Emellett már a telefonba elmentett kedvenc kontaktokat is kezeli az autó kijelzője.

Ezúttal arra is fektetett némi hangsúlyt a Tesla, hogy a sofőrnek minél kevesebbszer kelljen a kijelzőre tekintenie vezetés közben. Ennek érdekében a hangvezérlésen fejlesztettek, ami képes kezelni a klímát, ülésfűtéseket, tükröket, a kesztyűtartó zárját, a navigációt, a zenelejátszót, a podcastokat, illetve az okostelefonos funkciókat.

Megtudhattuk azt is, hogy miről beszélt Musk akkor, amikor azt ígérte, hogy egy apró bepillantást nyerhetünk a teljesen önvezető rendszer működésébe. Az új szoftver az üzenetek felolvasása és a hangvezérlés mellett bevezette a stop táblák, közlekedési lámpák és néhány útburkolati jel vizualizációját a Teslák érintőkijelzőjére, amelyen keresztül így még nagyobb betekintést nyerünk abba, hogy miket érzékel az Autopilot. Ezek azonban egyelőre csak illusztrációk, és az autó így még nem áll meg magától a piros lámpáknál és stop tábláknál.

A frissítés kivezetése a teljes flottára még akár heteket is igénybe vehet, így nem érdemes rohanni az autóhoz, hiszen az új szoftver még valószínűleg csak nagyon kevés tulajdonos számára érhető el. Az új autopilotos vizualizáció ráadásul valószínűleg csak azon tulajdonosok számára lesz elérhető, akik autójában a Hardware 3-as, vagyis a legfrissebb Autopilot-rendszer van beépítve.

Cimkék:

Notable Replies

  1. STom says:

    Úgy tett az autóm, mintha meg is jött volna egy nagyobb frissítés, de WiFi-re állva, több napos próbálkozás után sem tudta még leszedni (.32… >> .40…).
    Írta szépen hogy Downloading Update, de nem mozdult a csík, mostanpra (egy héttel később) meg mintha feladta volna a próbálkozást. Cináltam neki közelebbi, atom erős WiFI-t is.

    Másnak is van ilyen tapasztalata, esetleg ötlete hogy mi segíthet?

  2. Zsola says:

    Nekem tegnap felfrissult. De sajnos ez a tabla funkcio nincs benne. Pedig ott a Navigation on Autopilot. Gondolom mivel 2019 julius elotti gyartasu a kocsim nincs benne a 3-as onvezeto.

  3. Zsola says:

    Eddig is 30km/h sebesseg alatt mukodott a regenerativ fekrendszer? Legujabb szoftver fenn van, de mintha Elotte boven 30 km/h felett is bekapcsolt volna gazelvetel utan.

  4. Fejes says:

    Az elég sok mindentől függ, nem csak software kérdése . Ha túl hideg van, ha jól fel van töltve az akku, ha nem úgy állítottad be… Hamarosan felmegy nekem is, megnézem én is, de szerintem ezen nem változtattak, erről nem olvastam eddig sehol.

  5. Sziasztok!

    nem tudjátok,h végül akkor megint butítják az ap-t ezzel a frissítéssel?mert én ezt hallottam és akkor inkább nem frissítek!

    köszönöm
    Bence

  6. A regeneratív fékezés kb. 5 km/h feletti sebesség esetén működik.
    Kivéve, ha hideg az akkumulátor, vagy teljesen fel van töltve.
    30 km/h környéki váltást én még eddig nem tapasztaltam.

  7. gym says:

    A 40.2.3 butítja.

  8. Chryss says:

    Nekem ugyan ez van. Annyi változót most hogy folyamatosan azt írja frissítés keresése.

  9. STom says:

    Sajnos egy hét után, látszólag végleg feladta. Nem keres, nem tölt … :confused:
    Sebaj, rosszabb ne legyen az autó :smiley:

  10. Köszönöm!

    akkor ezt a frissítést inkább kihagyom.
    azt esetleg lehet tudni,h miben lett butább?

    köszi
    bence

  11. Kris says:

    Nekem mult heten frissitett az autom, azota a regenerativ fekezes tobbszor hibat jelez. Ma reggelre meg mar teljesen felmondta a szolgalatot. Alando hibat jelez, es nem is mukodik…:unamused: Van valakinek esetleg otlete erre a problemara?

  12. Állitasd be a futóművet. A kormányszög jeladó hibája, vagy elérése okozhatja

  13. Kris says:

    Nagyon szepen koszonom a tanacsodat. :+1:

Folytasd a beszélgetést a közösségi oldalunkon: teslasok.hu

Participants

Send this to a friend