fbpx

írj ide a kereséshez...

Fontos újdonságok érkeztek a Model Y-hoz

Közel egy hónapja már, hogy a Tesla megkezdte a Model Y-ok átadását az előrendelőknek, ezzel együtt pedig az elmúlt néhány hétben majdnem az összes kérdésünkre választ kaptunk a villany-SUV-vel kapcsolatban. Néhány apró, de fontos részlet mellett azonban még ott maradt a kérdőjel, amelyek közül most egyet lehúzhatunk, hiszen kiderült, hogy mikor és mennyiért érkezik a vonóhorog a Model Y-hoz.

A Tesla ezúttal is kerülte a hivatalos bejelentéseket, és egyszerűen elérhetővé tette a weboldalán a Model Y-hoz készült vonóhorgot. A külön rendelhető tartozék tehát már elérhető, és így kiderült az is, hogy azoknak a tulajdonosoknak, akik húzni szeretnének valamit az SUV után, a zsebükbe kell nyúlniuk, hiszen egy 1000 dolláros (320 ezer forint) opcióként került fel a tartozék Model Y rendelési oldalára. Emellett fény derült arra is, hogy mit bír a Tesla új üdvöskéje, hiszen a hivatalos leírás alapján valamivel több, mint 1500 kilogramm is húzható a Model Y-nal, míg a Model 3 ezzel szemben csak 900 kilóra lett kvalifikálva.

Emellett ráadásul a Model Y tetőcsomagtartója is felkerült a Tesla oldalára, az előbb említett alkatrészhez mérten kevésbé borsos, 450 dolláros (145 ezer forint) áron.

A Model Y-ok tulajdonosainak tehát lesz mihez nyúlniuk, ha nem elég a csomagtér, ráadásul kisebb hajókat és utánfutókat simán a villany-SUV mögé köthetünk majd – persze csak akkor, ha befizettünk a Tesla nem éppen olcsó vonóhorgára.

Cimkék:

Beszélgess a közösségi oldalunkon! teslasok.hu

Send this to a friend