fbpx

írj ide a kereséshez...

Kacsacsaládot mentett az Autopilot

Vélhetően Ausztráliában történt az alábbi eset, amikor is egy kacsacsalád hirtelen szaladt egy, az úton érkező Tesla elé. A sofőr szerint, ha rajta múlik, valószínűleg szomorú vége lett volna az esetnek, hiszen Ő maga nem biztos, hogy el tudta volna kerülni a madarakat. Az autót azonban szerencsére az Autopilot vezette, ami magától egy határozott manőverrel kikerülte a kacsákat.

Mindezt a TeslaCam, vagyis a Tesla beépített fedélzeti kamerás funkciója rögzítette, amit a sofőr fel is töltött a YouTube-ra, dicsérve a gyártó önvezető rendszerét.

Az már más kérdés, hogy a sofőrnek valójában bele kellett-e nyúlni a vezetésbe a manőverhez, vagy tényleg az Autopilot teljesen önállóan mentette meg a kacsák életét. Tény ugyanis, hogy egy ilyen hirtelen bekövetkezett helyzet után az ember nehezen emlékszik vissza arra, hogy pontosan mit is cselekedett. Az is igaz, hogy ahogyan a baleseteket is olykor valótlanul az Autopilotra fogják, úgy néha a tulajdonosok képesek a balesetelkerülő manővereket is az önvezető rendszer számlájára írni, hogy dicsérjék az autójuk.

Mindenesetre a Tesla-tulajdonosok a világ minden tájáról egyre többször jelentik azt, hogy az autók kezdenek egészen meglepő manőverekkel kikerülni egy-egy baleseteket. Olyanokkal, amelyeket egy évvel ezelőtt még nem engedett a Tesla az autóinak.

Cimkék:

Beszélgess a közösségi oldalunkon! teslasok.hu

Send this to a friend