fbpx

írj ide a kereséshez...

Megérkezett a Tesla első negyedéves jelentése – kezd érződni a járványhelyzet

Valamivel az elvárások felett, mégis az előző negyedéves számok alatt zárta a Tesla az idei Q1-es periódust. Az amerikai villanyautó-gyártónak így is sikerült rekorddal zárnia, hiszen az eddigi legjobb évkezdést könyvelhették el a márciusi záráskor.

A Tesla jelentése szerint 2020 első három hónapjában 102 672 autót sikerült legyártaniuk, és összesen 88 400 újautót szállítottak le a rendelőknek. Az elemzők ennél kevesebbet vártak, hiszen a vírushelyzetre való tekinttettel úgy ítélték, hogy a Teslának kevesebb mint 80 ezer autót sikerül majd átadnia. A két olcsóbb modellből, a Model 3-ból és Y-ból összesen 87 282 darab készült el a Q1-ben, és 76 200-at sikerült átadniuk, míg az S-ből és X-ből 15 390 gurult ki a gyártósortól, és összesen 12 200 került átadásra.

A Tesla továbbá azzal is büszkélkedett, hogy a számok egy részét már a Model Y teszi ki, amely a márciusi átadásokkal bőven az előre eltervezett határidők előtt került gyártásba.

Néhány napon belül várhatóan a komplett pénzügyi jelentést is közzé teszi a Tesla.

Cimkék:

Beszélgess a közösségi oldalunkon! teslasok.hu

Send this to a friend