fbpx

írj ide a kereséshez...

Tags:

Tesla Model S vs 3 vs X vs Y Long Range – Melyik a megfelelő döntés a számodra?

Talán nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Tesla modelljei egymáson kívül senki mással sem versengenek az elektromos szegmensben. A többi autógyártónak ugyanis még nemigen sikerült olyan elérhető vetélytársat állítania az amerikai gyártó modelljei mellé, amelyek teljesítményben, árban és hatótávban egyszerre versenyezhetnének a Tesla bármely autójával. Így hát, ha Teslára vágyunk, nemigen van alternatíva. A kérdés csupán, hogy mely modell váljék a végső kiszemelté.

A Nőtlen

Szingli élet? Csupa lehetőség! Így van ez a megfelelő Tesla kiválasztásakor is, hiszen ebben az esetben bármely modell testhezálló lehet. Ha azt szeretnéd, hogy a verdádon is lássák, hogy “letettél valamit az asztalra”, akkor a Model S-ben és X-ben érdemes gondolkoznod, bár az utóbbi a méretéből adódóan talán kissé túllő a célon. Persze ha szereted a nagy autókat, akkor az SUV is jó választás lehet

Amennyiben az előbb említett ellenkezője vagy, vagyis hidegen hagy, hogy az emberek mit gondolnak rólad, miután meglátták a kocsidat, akkor simán beruházhatsz egy Model 3-ra vagy Y-ra is. Nem kis összeg marad így a zsebedben, ráadásul még mindig egy csodaszép, mégis olcsóbb, és valamivel kisebb Teslával jársz. A többi teslás és azok, akik rajonganak a márkáért, biztos így is odalesznek a kocsidért.

A Model 3 egy méltán népszerű modell, amit mi sem tükrözne jobban, hogy 3-as BMW tulajdonosok tömeggel adták el az autójuk, hogy beszerezzenek egyet a Tesla kisebbik szedánjából. Az eladási számok szintén az amerikai villanyautós cég sikerét tükrözik a németek modelljeivel szemben. A Model Y alkatrészeinek 70%-ában osztozik a Model 3-mal, így ezt az autót inkább hasonlíthatjuk a kisebbik “testvéréhez”, mint a Model S-hez vagy X-hez.

Verdikt: Vedd meg, ami neked tetszik, és ami szerinted a leginkább hozzád illik. A Model X talán kissé túl nagy a hétköznapokra ahhoz, hogy egyedül autózz vele, de kik vagyunk mi, hogy megmondjuk, mi mellett dönts? Villogós autót szeretnél? Válaszd a Model S-et vagy X-et. Arra vágysz, hogy jó autód legyen, és maradjon némi zseton a zsebedben? Akkor hozz ki egy Model 3-ast vagy Y-t!

A Családos Csóka

Már a gyerekek is megjöttek, és nincs kedved minden nap otthon ülni a családdal? Nos, ha ötnél többen szeretnétek egy autóban utazni a családból, akkor jelen állás szerint a Tesla Model X az egyetlen választható opció. A drágábbik Tesla-SUV-ból ugyanis választható egy hat- és egy hétüléses kivitel is, vagy 2-2-2 üléselrendezésben, vagy 2-3-2-essel, mely előbbinél a középső üléssornál is egyéni üléseket kapunk, az utóbbinál pedig csak egy egyszerű üléssort.

Nem sürgős az autóvásárlás? Nos, a jövőben több lehetőség is felsorakozik majd a Teslánál. Egyrészt a Model Y-nál lesz hétüléses konfiguráció, de ezt csak 2021-től tervezik gyártani. A Model S idén érkező új hajtásláncával egy időben ráadásul visszahozzák a két extra hátrafelé néző ülést az elektromos szedánba, amely igaz, feláldozza a csomagtér nagyját, de a két kisgyerek így legalább biztonságban elfér a második üléssor mögött.

Verdikt: Azonnal vennél Teslát? Akkor marad a Model X. Van időd várni? Fél éven belül bizonyára elérhető lesz a hétüléses Model S, egy év múlva pedig akár már szintén hétüléses Model Y-t is megrendelheted.

A Spórolós

Nos, ha egy nagyon olcsó autóra vágysz, akkor nem feltétlen a Teslát ajánlanánk. Persze megértjük, hogy nem tudsz ellenállni a kísértésnek, és ha az ár-érték arányt nézed, tényleg ez lesz a nyerő. A kérdés csupán, hogy mely modell.

Jelen állás szerint a Model Y hordozza magában a legtöbb értéket a pénzünkért a gyártó palettáján. A több mint 400 kilométeres hatótáv több mint elég az emberek döntő többségének, így a Model S és X hatótávbeli előnye nem feltétlen éri meg az extra összeget. Az anyaghasználat és a funkciók sem igazán írják jóvá a különbözetet a Model Y-nal és 3-mal szemben.

A Model Y és 3 esetében már a méretek döntenek, hiszen az emberek többségének megérheti az Y nagyobb helykínálata azt a néhány ezer dollárnyi különbséget.

Verdikt: Model Y

Az Üzletember

Egy üzletember számára olyan autó az ideális, amelyben kényelmesen utazhat, igény szerint pakolhat és bizony elengedhetetlen a jó megjelenés is. Bármilyen arányban is épül fel a fontossági sorrended, a Teslánál biztos megtalálod a hozzád illő típust.

Nos, a Teslánál kétség kívül a Model S a legjobb megjelenésű autó. Jó kiállású, elegáns némi sportos beütéssel. A hosszú utakhoz megadja a kellő kényelmet, a tágas beltérben pedig bármely superchargeres töltés közben felcsaphatod a laptopod, hogy minden perced produktívan telhessen. Persze ne számíts rá, hogy ha ezt választod, túl sokszor kell majd egy oszlopra kötve munkára kényszerülnöd az autódban, hiszen a Model S-ek már akár 600 kilométernél többet is képesek megtenni egy indulásnál teletöltött akkumulátorral.

A Model X kényelem terén ugyanazt nyújta, mint a Model S, tágasabb beltérrel, de megcsapzott hatótávval. Ez a modell nem mellesleg drágább is, és néha kényelmetlen helyzeteket okoz a nagyobb kasztni, de ha valaki a nagyobb beltérre és csomagtérre pályázik, akkor ez lesz a nyerő.

Verdikt: A Model S-sel begurulva egyértelműen lerí majd rólad, hogy komoly üzletember vagy. A Model X ugyanolyan kényelmes, és a csomagtere is nagyobb.

Az Izgalomhajhász

Ki ne tudná manapság, hogy egy Teslával nem éri meg versenybe szállni, legalábbis ha nem egy vadállat van a feneked alatt, annyi lóerővel, hogy azt már a pad is alig méri. A márka “csúcsgépei” a Performance változatok, amelyek minden velük egy szegmensben lévő autót gond nélkül megaláznak, ha gyorsulásról van szó. Persze ez nem jelenti, hogy a sokkal kisebb Performance Model 3 ugyanazt a dinamikát nyújtja majd, mint a testesebb Performance Model X.

Itt érdemes a fentieket újra átgondolni, és eszerint eldönteni, hogy mely autó teljesítménycentrikus változata illik majd hozzád a leginkább. Mindegy, csak a leggyorsabb legyen? Akkor a Model S lesz a Te autód, hiszen ez gyorsul a legjobban a Teslák közül, és ezzel szinte biztos, hogy nem igazán találsz majd olyan ellenfelet, aki vagy ami komolyabbat rajtol, mint Te. Persze van még pár modell az autóiparban, ami megveri a Model S Performance-t, és ha nem tudsz azzal együtt élni, hogy néhány autó még mindig megverhet 0-ról százig, akkor érdemes megvárni az idén érkező Plaid hajtáslánccal szerelt, felerősített Model S-t.

Annál technikásabbnak és ügyesebbnek érzed magad, hogy egyenes úton méregesd másokéhoz az autód gyorsulását? Ha egy jó pályanapot többre értékelsz, mint egy autópályás csapatást, akkor a Model 3 lehet a jó választást, hiszen kizárólag ennél a típusnál vezette be a Tesla a Track Mode-ot, ami kifejezetten pályaautózásra hegyezi ki a villanyszedánt. A kisebb kasztni egyébként is mozgékonyabb, tehát ha körrekordokat akarunk döntögetni, akkor ez lesz a számunkra megfelelő.

Verdikt: Sok a gyerek, és kell a hely? Ha most kell az autó, akkor Model X, ha tudsz várni, akkor pedig a Model S és Y is szóba jöhet. Egyenes úton gyorsulnál csak? Model S. A kanyarokat is vadállat módjára vennéd? Akkor a Model 3 lesz a Te kocsid!

Cimkék:

Beszélgess a közösségi oldalunkon! teslasok.hu

Send this to a friend